Rólam
Híz Henriett vagyok, akkreditált, okleveles business coach, karrier coach, közgazdász, több, mint 20 éves, a verseny- és közszférában, valamint nemzetközi felsőoktatási intézményben szerzett változatos munkatapasztalatokkal.
Főiskola, egyetem, nyelvvizsgák és külföldi tanulmányok után sem tudtam pontosan, mi leszek, ha nagy leszek, így a “karrierem” sokáig inkább hasonlított egy viharban, iránytű nélkül sodródó hajóra, mint egy jól kormányzott vitorlásra. Az évek alatt rájöttem, miért nem találom a helyem egyik pozícióban sem: mert nem motivál a tevékenység, amivel foglalkozom.
Ekkor kézbe vettem az irányítást, egy hosszabb önismereti munka, majd képzések sorozata következett, amelynek köszönhetően végre meg tudtam fogalmazni, miben hiszek, mi motivál, mik az erősségeim, miben lenne jó még fejlődni, milyen értékek mentén működök.


Látva, mennyien küzdenek hasonló problémákkal, eldöntöttem, hogy szeretném támogatni a munka világában elakadásokkal küzdő embereket abban, hogy működési módjukra rálátva megtalálják a bennük rejlő motivációt, és a szükséges változtatásokat meglépve tudatosabban alakítsák karrierjüket, kiteljesedjenek a munkában is.
Coachként elsősorban az motivál, ha a folyamat során kliensem felfedezi magában azokat a szunnyadó erőforrásokat, amelyek segítségével meg tudja oldani problémáját, és a megfelelő akcióterv kidolgozását követően el tudja érni a kitűzött célját.
A coaching – hitvallásom szerint – egyenrangú partnerek között zajló, jövő- és célorientált folyamat, amely képessé teszi az ügyfelet arra, hogy tudatosan szemlélje és elemezze saját cselekedeteit, gondolkodását, és ezáltal megoldja problémáit, illetve elérje az általa vágyott változást. Coachként értő figyelemmel, ítélkezésmentesen fordulok ügyfeleim felé, és hiszem, hogy bennük van mindaz a tudás, erőforrás, akarat, amellyel változtatni tudnak, ha igazán elkötelezettek a változás iránt.
Hiszen nem lehet egy problémát ugyanazzal a hozzáállással megoldani, mint ami létrehozta. Curly Martin szavaival élve „A coaching áthidalja az elképzelés, elgondolás és a kivitelezés közti szakadékot.”
Szakmámat a European Mentoring and Coaching Council (EMCC) által meghatározott alap coach-kompetenciák és az Etikai kódexben előírtak betartásával gyakorlom.